A vízesések paradicsoma: a Plitvicei tavak

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

A vízesések paradicsoma: a Plitvicei tavak

Feltöltve: 2013-04-25

Idén a Plitvicei tavak volt a listám élén, ahova egy hétvégi kirándulás alkalmával sikerült is eljutnom.

A buszunk éjjel fél 12-kor indult a Hősök teréről. Szerencsére nagyon kényelmes volt, így a nyolc órás busz út szinte végig alvással telt. Fél 8-kor ékeztünk meg a még kissé hűvös, borús, de esőmentes Plitvicei Nemzeti Parkhoz. Csoportos utazás lévén a belépőjegy árát már a buszon összeszedte a túra vezető, amely csoport esetében 100 kuna, egyénileg 110 kuna. Rengeteg képet és videót néztem már meg a parkról, de azt a csodát, amit ott láthatunk, egyetlen fotó sem tudja visszaadni.
Sétánkat a Plitvicei tavak legnagyobb vízesésénél kezdtük. A víz hatalmas robajjal zuhan bele a békés tóba. A vízeséshez a tóban elhelyezett fapallón keresztül lehet eljutni. A vízállás most nagyon magas volt, ezért nem tudtunk teljesen közel menni. Fényképezés után a csoport kétfelé vált. Az egyik fele ugyanazon az úton ment vissza, ahol lefele jöttünk, a bátrabbak kb. 2 méteres vizes szakaszon keresztül egy másik útvonalon. A vízen vízhatlan cipő hiányában mezítláb keltem át, de a hideg víz még jót is tett a lábamnak. Egy kisebb vízeséscsoport mellett elhaladva egy barlangban kialakított lépcsősoron jutottunk fel a dombra.

Békés tavak, robajló vízesések

A kikötőnél egy óra pihenő következett. Ez idő alatt mindenki megreggelizhetett, és nézhette a turistáktól egyáltalán nem tartó csodás madarakat. A hajóállomás egy nagy tisztásnál van, ahol padok és asztalok vannak kirakva, de akár a földre ülve is élvezhetjük a nyugalmat és a jó levegőt. Itt van lehetőség ajándékvásárlásra, kávézásra, rétes evésre. Én a túrós rétest kóstoltam meg, amely 11 kunába kerül, és nagyon finom. A körülbelül 20 perces hajóút alatt van idő gyönyörködni a tájban, vagy a hajó mellett úszkáló méretes halakban.
Az igazi csoda csak kikötéskor kezdődik. A hegy oldalán mindenhol leomló víz fogadott minket. Itt is fahidak vannak lerakva, amin biztonságosan tudunk sétálni úgy, hogy mellettünk zubog a víz. Azt sem tudtam hova nézzek, a fényképezők folyamatosan kattogtak, hogy megörökítsük ezt a különleges élményt. Ezt követően az erdőben haladva szintén békés tavak és robajló vízesések váltották egymást.

Könnyű séta mindenkinek

Az út mindenhol nagyon kényelmes, nem megterhelő, nyugodtan lehet közben csodálni a természetet. Néhol a magasabb pontokon még hókupacokkal találkoztunk, de a tavaszi virágok már virítottak mindenhol. A lejutáshoz a vonatot választottuk, amely leginkább a nálunk is több helyen közlekedő városi kisvonat testvére.
A vonatút körülbelül 20 perc. Olyan szerencsénk volt, hogy egy horvát baráti társasággal ültünk egy kocsiban, akik egész úton horvát népdalokkal szórakoztattak minket, csodás befejezéseként a kirándulásnak.
A megállótól még egy kilométer a parkoló. Zárásként a tavak legnagyobb vízesése mellett haladunk el, és magunkba szívhatjuk a levegőt, a látványt és a hangot. A Plitvicei tavaknál több útvonal is, amit végig lehet járni. Mi egy 8 kilométeres ,„nagy körúton” voltunk. Normál erőnléttel a séta kényelmesen teljesíthető, az egyetlen megterhelőbb rész a lépcső a barlangnál, de akinek ez problémát okoz, az ki tudja kerülni. A kirándulás gyereknek is teljesíthető és egy életre szóló élményt nyújt. A túra egyetlen hátránya, hogy az ember nagyon nehéz szívvel hagyja ott a parkot. Részemről egy utazási álom kipipálva, viszont még egy hely felkerült a listára, ahova vissza kell még menni.

Balla Timea