Lásd Szerbiát, mert csodaszép!

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Lásd Szerbiát, mert csodaszép!

Feltöltve: 2017-09-19

Szerbia híres vendégszeretetéről, szívélyes lakosairól, isteni természeti adottságairól, gazdag kultúrájáról, történelméről és kulturális örökségéről.

2016-ban 13 százalékkal több magyar turista látogatta meg az országot, mint az azt megelőző évben. A szomszédos országba nem közlekedik légi járat, viszont a két főváros között mindössze 400 kilométer a távolság.

BELGRÁD

Különleges élmény, gazdag kultúra, kulturális események, vonzó helyszínek, fesztiválok és nagyszerű koncertek. Változatos sportesemények, kulturális és szabadidős programok állnak rendelkezésünkre egész évben. Belgrádban számos hotel épült, különösen négy- és ötcsillagosak és egyre nő az egyéni szállásajánlatok száma is.

Ettől az évtől kezdve új programokat szerveznek a Flower téren és Belgrád központi sétálóutcáin, ahol a városba látogatók legtöbb idejüket töltik. A belgrádi turisztikai központok olyan népszerű események házigazdái, mint a karneválhajó, a Belgrád Latin Maraton, augusztusban a sörfesztivál vagy szeptemberben az európai örökség napok. www.tob.rs

ÚJVIDÉK

Szerbia második legnagyobb városa, 2021-ben Európa kulturális fővárosa lesz, az első nem EU-n belüli város, amely elnyeri ezt a címet. Ez hosszútávú kulturális, gazdasági és szociális előnyöket hozhat a városnak és Szerbiának egyaránt. Újvidék híres építészetéről és kultúrájáról. Az újvidéki turisztikai központ 2017-től június és november között ingyenes túrákat szervez a városba látogató érdeklődők számára. A programon hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton vehetünk részt, angol vagy szerb nyelvű idegenvezetéssel.

Az ajánlat része a „Novi Sad elvitelre” és „Péterváradi erőd”, illetve két tematikus, a „Novi Sad, ahogyan a zsidók látják” és a „Novi Sad, ahogyan a nők látják” túrák. Népszerűek a turisták körében Újvidák nyári fesztiváljai: az „Interfest” Nemzetközi Borfeszt, a Hajószínház június 15. és szeptember 15. között, a Tambura fesztivál, az INFANT Nemzetközi Alternatív és Új Színház Fesztivál, a Youth Fair, az EXIT Fesztivál és az Utcazenészek Fesztiválja.

IVANJICA

Ivanjica Szerbia dél-nyugati régiójában található a Morva-völgyben, amely a falusi turizmus, valamint a wellness úttörője volt a régi Jugoszláviában. Ebben a régióban található Devići, Katići, Kušići, Lisa falvak is, amelyek a turizmusnak ezt az ágát képviselik. Ivanjican keresztülfolyik a Moravica-folyó, mely három hegyen halad át: a Javor, a Mučanj és a Golija hegyeken - ez utóbbit a Természeti Park és a Bioszféra-Rezervátum után nevezték el, amely az UNESCO világörökség része is.

A környéken és az említett hegyekben rengeteg kijelölt séta- és bicikliút található. Itt található továbbá az Anemia rehabilitációs kórház. Fontos turistalátványosságok például a Kőhíd, a régi vízerőmű a vízeséssel, az Óváros, a Római híd, a Pridvorica kolostor, a Kovilje kolostor és a Tsar Konstantin templom.
www.ivatourism.org

VOJVODINA

Földrajz, történelem, kultúra és világnézet egyszerre. Itt találhatók a világ legszebb század közepi épületei. A Péterváradi erődöt soha nem vették be, noha ostrom alatt állt. A turisták számára fürdőhelyek, bicikliutak állnak rendelkezésre, ez utóbbiak közül hat az EuroVelo nemzetközi biciklis útvonal része is (legérdekesebbek a Duna-menti és a csatornák menti útvonalak). Népszerű programok a tiszavirágzás, a Zrenjanin sörnapok, a CvetanjeTise, a Dani piva u Zrenjaninu, a Mária mennybemenetele ünnep Novi Bečej-ben, a Bela Crkva karnevál, csak, hogy néhány példát említsünk.
vojvodinaonline.com